Amikor lassan megfordulnak a szerepek
Gyerekként természetes, hogy a szüleink gondoskodnak rólunk. Aztán telnek az évek, és lassan megfordulnak a szerepek: már mi kérdezzük, bevették-e a gyógyszert, mi visszük őket orvoshoz, és mi kezdünk aggódni értük.
Nincs egyetlen pillanat, amikor hivatalosan szerepet cserélünk. Mégis megtörténik. És vele együtt felmerül a kérdés: mivel tartozunk a szüleinknek azért, amit értünk tettek?
Talán éppen ezért félrevezető tartozásként gondolni rá.
A gondoskodás értékét nem az adja, hogy visszafizetünk valamit, hanem hogy akkor maradunk jelen, amikor már nekünk könnyebb lenne továbbmenni.
Négy testvér, négyféle segítség
A helyzet még bonyolultabb, ha több gyerek van a családban. Szinte törvényszerű, hogy nem mindenki ugyanannyit tud vállalni.
Az egyik közel lakik, ezért ő ugrik át hetente. A másik messzebb él, de könnyebben tud pénzzel segíteni. Valaki a hivatalos ügyeket intézi, más pedig az orvosi vizsgálatokat szervezi.
A feliratkozással az Általános szerződési feltételeket
és az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom.
Kívülről ezek nehezen összehasonlíthatók. Emiatt az idősödő szülők körüli feladatok könnyen régi testvéri sérelmeket is előhozhatnak.
„Miért mindig én?”
„Te soha nem vagy itt.”
„Attól, hogy nem lakom a közelben, még én is segítek.”
A cél talán nem az, hogy mindenki pontosan ugyanannyit vállaljon. Inkább az, hogy ne egyetlen ember legyen az, akinek észrevétlenül az egész élete a gondoskodás köré szerveződik.
